LAZA ESKÜVŐ A BUDAPESTI BELVÁROS EGYIK LEGJOBB HELYSZÍNÉN      - BRODY STUDIOS -
Egy álmos januári nap kaptam egy email-t Holly-tól, melyben arra kért, hogy vállaljam el az esküvőjük fotózását júliusbanBrody Studio-ban. Holly és Chris egyébként Leeds-ben élnek, de megszerették a magyar fővárost és úgy döntöttek itt tartják az esküvőjüket. Gyorsan meg is beszéltünk egy találkozót, hamar kialakult a kölcsönös szimpátia egymás felé. Azonnal tudtam, hogy ez egy baromi jó nap lesz.
Az esküvő (és legény-lánybúcsú) napja előtt tartottunk egy bemelegítő páros fotózást a napfelkeltében. A Budai vár és Halászbástya volt a helyszínválasztásunk. Remek fények, jó hangulat és álmosságnak semmi nyoma annak ellenére, hogy késő esti géppel érkeztek előző este.
Az esküvői előkészületek a srácoknak a Brody House-ban a lányoknak pedig a nagyszerű Writer's Villa-ban volt.
A szertartás viszonylag kis létszámú volt, a közeli családtagok és nagyszerű barátok társaságában. Egyszerű, vidám és közvetlen. Ezt követően elérkeztünk a vacsorához vicces és megható beszédekkel. Majd következett a buli. Ritkán látok ilyet, de kivétel nélkül mindneki táncolt. Közben kiderült számomra az is, hogy Chris és a bátyja korábban DJ-zett és így elég egyértelmű volt, hogy ők fogják adni a talpalávalót is az este során. Szenzációs volt!
Az egész nap során családtagnak éreztem magam, soha nem kaptam egy italmeghívást ezelőtt :D A Brody Studio személyzete is hibátlan munkát végzett, mint mindig.
Holly és Chris, egy élmény volt minden perce a napnak. Köszönöm, hogy részese lehettem és hogy bizalmat szavaztatok nekem!